XII.22.- I.20.
Lételeme a munka, az előléptetés, a kitüntetések, a rang és a hatalom.
Szaturnusz uralma alatt álló, ellentmondást nem tűrő Bak nagyon céltudatos, határozott személyiség. Alapvetően komoly ember és az emberek inkább a komolyságáért kapcsolódnak hozzá. Mindig előre törő, szinte csak az egzisztencia érdekli és addig úgysem nyugszik, míg nem lesz belőle vezető. Lételeme a munka, az előléptetés, a kitüntetések, a rang és a hatalom.
Legnagyobb erényei a praktikusság, a tárgyilagosság, becsületesség, megvesztegethetetlenség, nagyon kötelességtudó, és az önuralma is példátlan.
Hivatásában mindent megtesz, ami tőle telik, a jogi pályán, a művészetekben, bárhol, ahol a játékszabályok betartásával a sikert lehet elérni.
Nehezen hozható ki a sodrából, viszont ha megsértődik, akkor nehezen engesztelődik ki, és nehezen megbocsátó típus.
Gyakran szorong, mert fél a szegénységtől, ezért nagyon takarékos, nem szórja a pénzét.
Érzései mélyek, de nehezen mutatja ki érzelmeit. Nehéz a közelébe férkőzni.
Szülőként magas elvárásokat támaszt a gyereke elé, a maximumot akarja kihozni belőle.
Szerelemben
Eleinte zárkózott, nehéz őt felolvasztani. Nem annyira az érzelmi fellángolás, mint a tudatosság kap hangsúlyt az érzelmi ügyeiben. Szerelmi együttlétben is nehezen oldódik fel, de már a találkát sem könnyű összehozni vele, mert számára első a munka és a kötelesség, és csak utána jöhet a „szórakozás”.
A szexnek egyébként is nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán a sok kötelessége és teendője mellett időt szakítson rá.
Általában később szerelmes, mint a férfiak többsége. Ritka az a példány, aki hamarabb nősülne, még mielőtt komoly eredményeket érne el a hivatásában.
Házasságban a praktikus élet beállítottság a jellemző, nem az a romantikus típus aki a párjával teliholdas éjszakán a tó partján áztatná a lábát, vagy lesné a hullócsillagokat.
Általában magas kort él meg, ami a hihetetlen kitartásának és túlélési képességeinek tudható be.
Írta, szerkesztette Carysma