II.19.-III.20.
Uralkodó bolygója: Jupiter, Neptun
A Halak csillagzat alatt született ember a feltétel nélküli szeretet, az odaadás, az önfeláldozás jelképe. Szolgálatra született. Csendes, halkbeszédű, visszafogott.
Mindennel eggyé akar válni, a hétköznapi életben nehezen boldogul, könnyen kerül mások hatása, befolyása alá, ezért gyakran kihasználják.
Szeret sokat a múltban gondolkodni, a jelent átaludja, a jövő nem érdekli igazán.
Majd csak kiköt valahol.
Azért született, hogy másoknak segítsen. Nagy önfeláldozásokra képes. A racionális világban nehezen boldogul, a nehéz döntések elől hajlamos megfutamodni. A megoldatlan problémáit alkohollal, kábítószerrel kompenzálja.
Kétféle Halak típus létezik
Az egyik, aki az árral és az eseményekkel sodródik, befolyásolhatósága miatt, és mindegy neki, hol köt ki, a másik, aki a víz felszínére törekszik.
Azért a törekvő típustól sem kell nagyon tartanod, hogy kifúr a vezetői székedből. Egyáltalán nem törekszik a hatalomra, vagy vezetői pozícióra.
A magasra törő Halakat úgy igazán leginkább olyan területeken, vagy közösségben lehet megtalálni, ahol az emberiségért tud tenni valamit és ahol érzi, hogy az embereknek szüksége van rá.
A Halakat leginkább művészi galériában, kolostorban, vagy spirituális szeánszokon lehet megtalálni.
Az utcán leginkább úgy ismered fel, hogy csak úgy „folyékonyan” és álmodozóan bágyadt szemekkel lebeg egy méterrel a járda felett, mint egy holdkóros.
Vigyázz, nagyon jó a memóriája! De ha támadott a Merkúrja, vagy a Holdja, akkor képes a saját telefonszámát vagy a házszámát is elfelejteni.
Nagyon kifinomult antennáival minden rezzenést érzékel, miközben te azt hiszed, hogy nem is ezen a földön jár, hanem valahol a túlvilágon.
Szereti sajnáltatni magát, önkínzó, mártír. Gyakran azon kaphatod rajta, hogy még a falnak is panaszkodik, vagy ha az ágyában sóhajtozik, az valószínűleg inkább a szenvedéstől, önsajnálattól van és nem „attól” – amire gondoltál.
Annak ellenére, hogy gyengének, állandóan szerencsétlennek és gyámoltalannak tűnik, nagyon erős tud lenni. Ez legjobban olyankor derül ki, amikor beteg, vagy elesett emberekkel van dolga. Ő az első, akinek a segítségére lehet számítani betegség esetén, vagy akár más problémával küszködsz.
A Halak nő gyengéd, odaadó, gondoskodó, nőies, védettségre, gondoskodásra, önzetlen szeretetre van szüksége.
A férfi Halak vagy gyengéd, vagy nyámnyila, túlontúl érzelmes, könnyen elsírja magát, könnyen megsértődik.
Halak mint főnök
Toleráns, ő maga a szent jóság, felőle mindenki azt csinál, amit akar, de semmi gond, majd ő megcsinálja mindenki helyett a feladatot. Panaszkodik, siránkozik az alattvalóinak, megértést vár tőlük. Nemcsak a sima hétköznapokban, hanem még főnök létére sem tud kiállni a saját, vagy a cég érdekeiért. De elég kényelmes is ahhoz, hogy bármiféle akadályokon és nehézségeken átküzdje magát.
Mint beosztott
Alkalmazkodó, álmodozó, tűrőképes, de lelkileg könnyen kibillen, nem lehet nagy terheket a vállára rakni.
Szerelem
Általában mindig és reménytelenül szerelmes. A szerelembe is – mint érzésbe is szerelemes. A templomban ő az, akik egy szent képbe is képes szerelmes lenni, közben várja az angyalokat és minden tündérmesét valóságnak él meg.
Amikor szerelmi csalódás éri, sírdogál egy darabig és közben olyan hatást kelt, mint egy partra vetett hal, aki halni készül. Nem kell rögtön a temetésére készülődnöd, bármennyire elhalóan viselkedik, mert úgy is szereti magát sajnáltatni. Hagyd, hogy kipanaszkodhassa és kisírhassa magát a válladon és bírd ki, hogy még pár napig sóhajtozzon az ágya szélén, aztán majd úgyis belemenekül egy másik álomvilágba.
Mint szülő
Azért nem jó, mert szeretetével megfojtja a gyerekét és annyira óvó, védő, hogy ezzel nem tudja életre nevelni a gyereket.
Testrésze:
Lábfej, boka, lábujjak
Írta, szerkesztette: Carysma