Karm oldás

Karmikus oldás

Az elengedéshez leggyakrabban „csak” megbocsátás szükséges – és nem csak a partnerünknek, hanem elsősorban saját magunknak is meg kell (tudnunk) bocsátani.

Ha folyamatosan nem sikerülnek a kapcsolataink, annak több oka is lehet (természetünk, karma – tanítás szempontjából kaptuk, különféle lelki traumák, blokkok, félelem a következő partner elvesztésétől, stb.)

Ezeket a blokkokat még ha az előző életünkből is hoztuk, részben, vagy teljesen feloldhatók, (természetesen a „súlytól” és az „akkori bevállalástól” függ) ha azt, vagy amennyire azt az Égiek is engedélyezik. Nagyon sok múlik azon, hogy eddig, ebben az életünkben mennyi „fekete és piros pontot” szereztünk, tehát mennyit tettünk annak érdekében, hogy továbblépésre kaphassunk a meghatározott időhöz képest hamarabb lehetőséget.

Bizonyos karmák nem oldhatók fel, azokat minden pardon nélkül teljesítenünk kell. Mindenki hozott magával egy keresztet, amelyet cipelnie kell addig, míg meg nem oldja az előző életbeli feladatait. Ahhoz nagyon kis porszemek vagyunk, hogy ebbe bele tudjunk avatkozni.

Karmikus oldás (Kép: Pinterest)

Viszont amit nap mint nap teszünk, cselekszünk, azzal szinte óráról órára alakítjuk a jövőbeni karmánkat. Ha az elmúlt évek során „rossz fát tettünk a tűzre”, azon még lehet sokat javítani. Javításra mindig van szükség. Kb. ilyesmiről szól a karmikus oldás, amiről beszélek. Gyakran mi magunk állunk saját boldogságunk útjába. Ennek is több oka lehet: gyerekkorból hozott helytelen, rossz női-, férfi minták, DE különböző berögződött hiedelmeinkkel is rá tudunk tenni 1-2 lapáttal ahhoz, hogy leblokkoljuk a hozzánk vezető utat. A hit, a magunkba vetett hit nagy mozgató rugó, bármit el tudunk érni általa, de ugyanúgy lerombolni is az adódó lehetőségeket, ha nem hiszünk valamiben, vagy magunkban.

Mindezek a blokkok enyhíthetők, feloldhatók.

A háttérben nem csak mi magunk állhatunk természetesen, nem csak a „környezet, vagy a szülők” tehetnek arról, hogy.(hárítás) – nem is biztos, hogy ilyen, vagy olyan karmát hoztunk magunkkal, mint amire éppen gondolunk, hanem előfordulhat, hogy éppen nehezebb (tanítási) időszakunk van (ez a horoszkópból kideríthető) de könnyen meglehet, hogy szerelmi kötést raktak ránk!

Ha nehezen engeded el partneredet, akivel már netán szakítottatok is, abban az esetben érdemes feltárni a nehéz elengedésnek az okát, mert addig, míg az előző kapcsolat fogva tartja lelkünket, nem tudunk jelen-, vagy nyitottak lenni a következő kapcsolat kialakításához és megtartásához.

Megbocsátással, a harag és gyűlölet elengedésével önmagad is elérhetsz bizonyos fokú oldást, ha szerelmi kötés áldozatai vagyunk, arra avatott mágus szakember segítségét kérjük.

Carysma

A tartalom felhasználása előzetes, írásos engedélyhez kötött.